Nem nagyon szoktam emlékezni az álmaimra az ébredés után. Egyetlen álmom azonban visszatérő módon megjelenik újra és újra. Újságíróként cikkeimet egy ismert cukrászda sarkába húzódva szerettem leginkább megírni. A kiszolgáló hölgyek kérdezés nélkül hozták a csoki kelyheket vagy a rizs kelyheket, mikor melyik volt frissebb. Időnként ez volt az ebédem is. Ma már tudom, helytelenül.

Kétségtelenül kerestem azokat a helyeket, járva az országot, ahol a legfinomabb süteményeket, tortaszeleteket készítették. Megismertem olyan mestereit a cukrász művészetnek, mint Surányi bácsi Szentendrén vagy Emil bácsi Pilisvörösváron vagy éppen Jakó cukrász-pék Kecskeméten.

Ma is nagy rajongója vagyok az „édesiparnak”, igaz óvatosabban és csak mértékkel, keresve ezen a területen is a ma már egyre több formában megjelenő egészséges étkezést szolgáló termékcsaládokat.

Nem csoda, hogy állandó, visszatérő vendége vagyok az egyik legnagyobb ilyen jellegű „kivonulásnak”, Budapest szívében, a Bazilika előtti téren. Hatalmas tömeg, rengeteg külföldi és csoki csodák százai, ami leginkább jellemző azokra a napokra, ahol a manufaktúrák bemutatkozhatnak, most már hagyományt teremtő módon.

Jó lenne megismertetni egy két, ilyen „édes álmot” készítő mestert műhelyével a nagyérdeműnek, egy kicsit bepillantva a titkos receptek részleteibe. Talán, időnként erre is sort tudunk keríteni a Nagylátószög oldalain. Ez volt 2019-ben Budapesten az Édes Napok.

Kép és szöveg: Koncz Dezső