SÁRA SÁNDOR ELTÁVOZOTT

Életének 86. évében, 2019. szeptember 22-én vasárnap meghalt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója – közölte a család vasárnap az MTI-vel. A Balázs Béla-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és az MMA életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál.

Sára Sándor 1933. november 28-án született a Pest megyei Turán. Apja itt volt aljegyző, majd jegyző lett a közeli Ikladon, ahova 1941-ben az egész család követte. Másodikos elemista korától Aszódra járt iskolába, de a gimnáziumot már a jászberényi nagyszülőknél lakva fejezte be, mert apját pozíciója miatt internálták a második világháború végén. Csak három év múlva került vissza Aszódra, majd Berettyóújfaluban tanult, végül Budapesten érettségizett 1952-ben.  A budapesti Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett.

A Filmművészeti Főiskola évei alatt rengeteg fényképet készített az elesett, utcán tengődő emberekről. 1956-ban a főiskolán tagja lett a forradalmi bizottságnak. Amikor a hatvanas években enyhülni kezdett a belpolitikai helyzet, Huszárik Zoltánnal csatlakoztak a Balázs Béla Stúdió fiatal alkotókból verbuválódott csapatához. Operatőrként dokumentarista jellegű rövidfilmeket kezdett forgatni. Majd első meghatározó rendezése is elkészült, a 17 perces Cigányok 1962-ben. Első nagyjátékfilmjét 1968-ban rendezte meg Feldobott kő címmel. A játékfilmes bemutatkozást később olyan munkák követik, mint a Holnap lesz fácán, a Nyolcvan huszár, a Tüske a köröm alatt, a Könyörtelen idők, a Vigyázók, legutóbb pedig A vád.

1993 tavaszán Csoóri Sándor felkérte az akkor induló Duna Televízió vezetésére, hét éven át volt a televízió elnöke. Filmjeit több mint félszáz országban vetítették, s számos hazai és nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjakkal.
Személyesen a Fák tánca c. képemmel búcsúzok Tőle. Hogy jön ez a kép Sára Sándor halálához? A magyarázat egyszerű: fiatal koromban a rendezőként, vagy operatőrként jegyzett filmjei óriási hatással voltak rám. Akár a 17 perces rövidfilmje, a Cigányok, az 1968-ban rendezett első játékfilmje, a Feldobott kő, vagy a Szinbád (Huszárik Zoltán rendezésében) képi világa iskolapélda a magamfajta fotográfus számára. Kitűnően fényképezett, indiai arcokból és filmjei forgatási helyszínein készült képeiből rendezett fotókiállítását éppen szülővárosomban, Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában láthattam. Nagyszerű kiállítás volt, emlékezetes. Őrzőm a katalógusát, mint egy tankönyvet, mondhatnék bibliát is.

Egyik filmjének egyes jeleneteit a Mártélyi Holt-Tiszánál forgatta. A Fák tánca c. képem később ezen a helyszínen készült. Valamilyen alkalomból – talán amikor a Magyar Fotóművészek Szövetsége tiszteletbeli tagja lett – az Alföldi Galériában rendezett kiállításom katalógusával ajándékoztam meg, ezt átlapozva erről a fotómról mondta, hogy nagyon tetszik, ő ugyan nem lógat képeket lakása falain, pláne fotográfiákat, de ezt szívesen feltenné. Az ajándékpéldány átadására nem került sor, a magunk területén mindketten igen elfoglalt emberek voltunk, idő az kevés maradt még a baráti találkozásokra is, de most pótolom, remélve, hogy odafent látja, megkapja és szeretettel fogadja majd…

Számomra Ő mindig is a mesterem marad, és azt a pohár bort, saját borát, amivel salföldi pincéjében 1988-ban megkínált, az ízét és az ő barátságos, biztató tekintetét soha nem felejtem el…

Eifert János

There is one comment

  1. Mann Judit

    Én is tőle tanultam fotózni, fekete-fehér és színes filmjeiből egyaránt. Fantasztikus volt a Szindbád fotózása, másként csodálatos a Feldobott kőé, vagy később a Nyolcvan huszáré, de említhetném bármelyiket. A magyar film, média és fotográfia jóval szegényebb lenne nélküle. Nyugodjon békében!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s