TIZENHAT ÉVES BUDAPEST „KIRÁLYA”

Az első nap „sűrűje” után szombaton jutottam el egy rövid időre az ITTF World Tour ide versenyére. A sejthető volt, hogy a Kínai versenyzők távollétében szerepet kapnak majd az európai legjobbak is. Sajnos hazai versenyzőink nem jutottak el a végjátékokig.

A nézőtér szinte teljesen megtelt, olyannyira, hogy még a lépcsőkön sem maradt szabad hely. A világ legjobbjainak hiányában is ázsiai fölény lett a legjellemzőbb a döntők után. Férfi  párosban sikerül a német aranyérem.

A japán versenyzők dominanciája egyértelmű volt és ez három első helyet jelentett számukra. Harimoto tizenhat évesen már most a világ legjobbjai között jegyzett asztaliteniszező nyerte a tenager partit. Ő már két éves korától és a zöld asztal bűvöletében és valóban mindent tud a labdával.

Az ember azt gondolja, hogy a látvány időnként túllép a normalitás határain, hiszen olyan labdameneteket láthattunk, ahol a szem nem tudta követni a pörgetések, iszonyú erejű ütések útját.

Az elődöntőket, döntőket már fotós szempontból is jobban lehetett élvezni, mert egyetlen asztalnál, „letisztult” körülmények között folytak a csatározások. Remélem, a fotók valamelyest vissza tudnak hozni abból a szépségből, amit a budapesti World Tour hozott ebben az évben is.

Kép és szöveg: Koncz Dezső

There is one comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s